Anyakészségek, amelyek a te karrieredben is jól jönnek

Még mindig sokakban él a tévhit (sajnos cégvezetőkben is), hogy kisgyerekes anyukákat alkalmazni
nem kifizetődő a sok táppénz, hiányzás és a bizonytalanság miatt. Úgy érzik az édesanyák, hogy nem
lesznek elég jók, nem tudnak visszailleszkedni a munka világába, kilógnak majd a sorból alacsony
teljesítményükkel.
Mindig elmondom ilyenkor a klienseimnek, hogy ez az érzés teljesen természetes, sok időre kiestek a
munkaerőpiacról, de nincs alapja és csak egyike a sok tévhitnek, ami övezi a kisgyerekes anyukákat,
mint munkavállalókat. Teljesítményüket tekintve hamar visszarázódnak a gyerkőcök előtti szintre és
nem elhanyagolható, hogy az otthon töltött idő alatt mesterszintre fejlesztettek egyes készségeket
magukban észrevétlenül. Nézzük mik is ezek!

Időmenedzsment

24 óra alatt annyi mindent kell megcsinálnia néha egy kisgyerekes anyának, mintha 8 keze lenne és 4
lába. Második lányom születése után egyik nap összeszámoltam, hogy délig aznap nyolcszor
cseréltem pelenkát, közben ebédet kellett főznöm, szoptattam, gyurmáztam, kirakóztam,
építőkockáztam a nagyobbal, reggeliztünk, tízóraiztunk és még menjünk is ki kicsit a friss levegőre.
Persze mindezt kialvatlanul, mert ugye a babák sokszor kelnek. Erre nem lehet felkészülni, viszont ha
már benne vagy muszáj felnőni hozzá, így észrevétlenül az időmenedzsment zsonglőre leszel.
Visszatérve egy 4-6 órás munkába annyi mindent meg tudsz csinálni, mint előtte nyolcban és nem is
érted régen mi tartott ennyi ideig.

Multi-tasking

Az anyasággal vége azoknak az időknek, amikor a nap nagyrészében el lehet mélyedni egy dologban
és arra szentelni az időt. Folyamatosan fut a háztartás, a gyerek szó szerint és a programokkal is
lépést kell tartani, ezt csakis úgy lehet csinálni, hogy azokon a kivételeken kívül mikor dedikáltan a
gyerkőcökre vagy a férjedre figyelsz, szinte MINDIG multi-taskingolsz. Ehhez képest meeting közben
adminolni már nem is olyan vészes.

Priorizálási készség

Minden anyának a fejében van mindig legalább egy lista. Ma mit kéne csinálni, a következő egy
órában mit kéne csinálni, mit kéne megvenni, hova kéne elmenni. Aztán persze egyik pillanatban még
ezt tervezzük, másikban meg minden borul, fontos, hogy az állandóan változó káoszban újra és újra
tudjuk priorizálni a teendőket a sok szempont alapján. Ez egy nyüzsgő munkahelyen az egyik
legfontosabb tulajdonság, amiért főnökeid nagyon hálásak lesznek. Mindig azzal készülsz el először,
ami leginkább kell és pontosad érted mi a legfontosabb.

Problémamegoldási készség

Az anyák kreativitása nem a szélforgók összebarkácsolásában, vagy az eltört játékok ügyes
megjavításában merül ki, hanem nap mint nap rengeteg olyan helyzet áll elő, amihez muszáj
valamiféle alternatív problémamegoldással előállni, hogy a helyzetet megoldjuk. Ki ne ismerné a
szituációt, mikor a dackorszakosnak régóta beígért program valamiért nem tud összejönni és neked
kell előállni valami újdonsággal, vagy egy olyan helyen kell pelenkáznod, ahol még a cipődet se
szívesen teszed bárhova? Mi, anyák annyira találékonyak lettünk az évek alatt, hogy már fel se tűnik,
hogy nem ez az átlagos. Kreatív problémamegoldásra pedig minden munkahelyen szükség van, ekkor
pedig nem is jöhet semmi jobban, mint visszanyúlni az otthon töltött évek kreativitásához.

Egy-egy tanácsadási folyamat során nagy hangsúlyt fektetek az erősségek beazonosítására, így
klienseim önismerete is épül és sokszor pont az önbizalom javítása az, ami meghozza a kellő
bátorságot valami új felé való elindulásban. Ne féljünk felfedezni az újonnan kialakult készségeinket
és leporolni a régieket, mert ezek összessége legtöbbször egy olyan munkavállalói készség tárházat
eredményez, melyet jól bemutatva sok munkavállaló kapkodna utánunk.